Pattanás felnőttkorban
A bőr – és azon belül is az arcbőr – rendkívül összetett szerv. Rengeteg hatás éri, nem csak kívülről, hanem belülről is. Gyakorlatilag kamasz korom óta kutatom, mi is a szép bőr titka. A zsíros, pattanásos bőr viszont nem csak a kamaszkor „velejárója”, ugyanis 32 éves koromig én is küzdöttem az aknékkal és a túlzott faggyútermeléssel. Az elsődleges megoldást számomra az új arcápolási rutinom hozta, viszont sok mindent megfigyeltem magamon, a táplálkozási szokásaimon, életvitelemen, amik mind nagyban hozzájárulnak bőröm ideális állapotához.
Pattanásos bőr kicsit más szemmel
A faggyú igen fontos része bőrünk védelmében, ahogyan azt itt is olvashatjátok. Viszont van az az eset, amikor túltermelődik és megjelennek az aknék. Ilyenkor általában külső „beavatkozásoktól” várjuk a megváltást, mely enyhülést hoz a pattanásos bőr számára. Létezik egy más megközelítési mód is. Az Ajurvéda tudománya szerint minden baj, és tünet testünk egyensúlyi állapotának a felborulása miatt következik be. A pattanásos bőr esetében ez a bőr vagy a test egyensúlyának felbomlását jelenti.
Ha a pattanások, kiütések mindig ugyanazon területen jelennek meg, ez segít az ún. dósád kibillenésének felismerésében, avagy hogy tested melyik részében lehetnek felhalmozódott mérgek. Hasonlóan, mint a talpnál illetve a talp-reflexológiánál, a pattanások tehát jelezhetik, hogy tested egy bizonyos területén méreganyagok halmozódtak fel.
Nézzük sorra, hogy mely területek mit jelenthetnek, kiegészítve az én személyes tapasztalataimmal.
A pattanás okai homlokon
A homlok az idegrendszer és az emésztés területe, tehát a stressz, szorongás okozhat ezen a területen pattanásokat. Emellett a sok feldolgozott élelmiszer és állati zsír fogyasztása is növeli az akné kialakulásának esélyét. Ezt én is alátámasztom, nálam a stressz és a kialvatlanság valódi „bőrgyilkos”. Állati eredetű és feldolgozott ételeket már régóta nem fogyasztok.
Pattanások az állon
Ezeket úgy is hívhatnánk, hogy hormonális pattanások, ugyanis a hormonális problémák és a stressz e területen is kifejtheti hatását. Menstruációs időszakban a hormonok miatt gyakoribb az állrész kipattogzása. Próbálj sokat mozogni illetve aludni, hogy segítsd az egyensúly visszaállását. A mozgás az egyik legjobb stresszlevezető, egyszerűen harmóniát visz az életedbe. Nem kell nagy dologra gondolni, számomra már napi 10-15 perc könnyű jóga is óriási változást hoz az életembe.
Pattanásos arc és orr
Az anyagcsere területe. Lehet gyenge tápanyag felszívódás, mint pl. a vas esetében, belső gyulladás, vagy vérnyomás probléma. Kerüld az alkoholt és a kávét és egyél sok Omega 3 zsírsav tartalmú ételt, vagy kiegészítőt.
Pattanások a nyakon
Ide tartozik a nyak, a mellkas és a pattanásos hát is. A pattanások kiváltó oka lehet egy új mosószer, vagy öblítő. Vagy egy új melltartó, melynek anyagára allergiás lehetsz. Általában valamilyen irritáció áll a háttérben.
További tippek pattanás ellen
- Fogyassz természetes formájában vasat és kurkumát.
- Cseréld gyakran a párnahuzatot! Én a teljes ágyneműt nem, de a párnahuzatot hetente cserélem.
- Fogmosáskor a nyelved is tisztítsd, reggelente igyál sok vizet és nappal is bőven vigyél be folyadékot.
- Jógázz! Sétálj, esetleg fuss! Gondoskodj a tested edzéséről
Az akné kezelése nem egyszerű feladat és akár teljes életmódváltást követel – beleértve a natúr szépségápolást is. Pattanásos arcbőr esetén a legtöbbet Te tudsz önmagadnak segíteni, ezért fontos, hogy megfigyeld tested, bőröd jelzéseit, különösen, ha változás van az életedben, életmódodban, étrendedben vagy bármiben ami érintheti bőröd.
Érezd jól magad a bőrödben!