Rituálék a testnek és a léleknek

Itt az ideje a lecsendesedésre, hogy figyeljünk magunkra, az igényeinkre. Ezt magamnak is írom, mert az elmúlt hónapokban minden mögé soroltam a saját igényeimet, aminek egy betegség, testi-lelki kimerülés lett a vége és ez nagyon ritka nálam. Az elmúlt években ugyanis megtanultam, hogy én vagyok a legfontosabb. Ez így önzően hangozhat, de valójában nem csak magamért, hanem a családomért is teszem, hiszen ha én nem vagyok rendben, ha én nem vagyok feltöltődve, a családom sem lesz. Akármennyire sokat segít a férjem, egy álom apa és egy álom férj, de mégis rajtunk, nőkön, anyánkon múlik a családi harmónia fenntartása. Nőként egészen mást teszünk bele energetikailag egy családba, mint egy férfi és ez így van jól, nincs ellenemre, szerintem szép és megtisztelő szerep a miénk és nagyon fontos, hogy elég fontosnak tartsuk saját jóllétünket magunk és családunk érdekében. Ha én nem vagyok rendben, a család sincs. Ez tapasztalat. Így semmi és senki sem lehet fontosabb saját magamnál. Ha még sosem gondoltál erre, vagy önző dolognak tartod, itt az ideje a gyakorlásnak és a feltöltődésnek.

Rituálé a mindennapokban

Aki anya, tudja, hogy milyen óriási jelentősége van a napi rutinnak, ha csak 1-2 sarokpont van a napunkban, a kisgyerek már sokkal biztonságosabban érzi magát. Ez viszont nem csak a gyerekekre, hanem ránk, felnőttekre is vonatkozik. Nekem a reggeli rutin kialakítása kulcsfontosságú, hogy ott abban az 1-1,5 órában megadjak magamnak mindent, ami fontos: arcápolási rutin, reggeli, torna, nyújtás, meditáció. Ha így indul a napom sokkal kiegyensúlyozottabb és összeszedettebb vagyok. Nem szeretem délutánra halasztani, mert abból rendszerint semmi sem lesz, mert elsodornak a napi teendőáradatok. A nap elején, ott abban a másfél órában, semmi és senki nem érdekel, nem nézek telefont, emailt stb.

Rituálé az arcápolásban

Másfél óra tudom, hogy sok idő és nem kell egyből azzal indítanod a napod. Haladhatsz kis lépésekben, kezdheted akár csak azzal, hogy naponta 2×5 percet szánsz az arcápolásra. Belenézel a tükörbe, a saját szemedbe, szeretettel gondolsz magadra és szeretettel bánsz a bőröddel. Megérinted, érzed, élvezed az érintést és nem csak úgy gyorsan „bepacsmagolod” az arcod valami krémmel. Megadod a módját. Hallgatgatsz közben relaxációs zenét. Csak pár perc, de add meg a módját, ez egyfajta keretet ad a napodnak és sokkal jobban fogod érezni magad utána. Hiszen legalább két biztos pont van már a napodban, amikor csak saját magadra figyelsz.

Az arcápolási rutin este talán még fontosabb, mint reggel. Érdemes akár egyből munka után kialakítani és nem megvárni a késő estét, amikor már csak gyorsan túl akarunk lenni rajta és bezuhanni az ágyba. Ezzel azt is elkerülheted, hogy az értékes kencék a párnahuzatodon landoljanak ahelyett, hogy hagytál volna időt, hogy jól beszívódjanak a bőrödbe. Itt is élvezd a tapintást és ami a legfontosabb, az illatokat. Az illatok nagyon meghatározóak az életünkben egészen újszülött kortól. Egy-egy illatról emlékek százait tudjuk felidézni. Sokszor magára az adott eseményre nem is emlékszünk pontosan, de a kellemes élmény örökre megmarad.

Csak hogy az arcápolásnál és a Perlánál maradjunk, a Perla termékekben például nagyon finom, magas rezgésű, tiszta, vegyszermentes illóolajok találhatóak, melyeket nagy gondossággal és szeretettel állítanak elő. De ha az illóolajmentes verziókat választod, akkor is megvan minden egyes terméknek a jellegzetes illata a finom olajoktól. Fontos, hogy amikor ezeket a termékeket használod, kellemes élménnyel párosuljon. A lecsendesedéssel. Legyen egy saját rituáléd, saját 5 perced, amit magaddal töltesz. Egy idő után, amikor agyad megérzi a szokásos esti illatokat, amiket használsz, átvált esti üzemmódba. Az illatokon keresztül tested jeleket küld az agyadnak, aki így tudja, hogy eljött a pihenés ideje és az alváshoz, pihenéshez megfelelő hormonok termelésére ösztönzi a tested. A bőrmegújító arctisztító olajat és az éjszakai olajszérumot kifejezetten erre az időszakra ajánlom. Azt szoktam mondani, hogy az, hogy egy napod mennyire sikeres, már előző este eldől. Egy jól kialakított esti rituálé és arcápolási rutin meghatározza milyen az estéd, hogyan fogsz aznap éjjel aludni, azaz hogy ébredsz másnap reggel.

Ez nem csak az arcápolásra, hanem egyéb pozitív szokásokra is kiterjed. Például előző este már átnézed a következő napi teendőidet, így nem fog váratlanul érni másnap. Este tervezés, másnap megvalósítás. Vagy például esténként hálát is adhatsz vagy kiemelheted mi volt a legjobb dolog, ami aznap történt veled (mindig van ilyen, ha nehéz találni, akkor is találnod kell, ez a gyakorlat lényege) és mi volt a legrosszabb és mit tudsz annak érdekében tenni, hogy legközelebb jobb legyen. Ezt az attitűdöt a kisfiunknál is igyekszünk bevezetni.

Arcápolási rutin minimalistáknak

Ha minimalista vagy és nem szeretsz túl sok terméket használni, ezt a limitált csomagot Neked találták ki. Mindent tartalmaz, ami egy igazán hatékony, minimalista arcápolási rutinhoz szükséges, se többet, se kevesebbet. Ha nem szeretnél/nem tudsz hosszú perceket eltölteni arcod ápolásával, két perc is elegendő hozzá, dee abban a két percben csakis magadra és a bőrödre figyelj.

  • Nem kell végigcsinálnod az egész olajos arcápolási rutint, a törölközős gőzöléssel, amiről részletesebben ide kattintva olvashatsz, elegendő, ha az arcitsztító olajkeverékkel 1 percen keresztül átmasszírozod bőrödet, majd csak áttörlöd egy nedves pamut törölközővel. Így egy lépésben távolíthatod el a felesleges faggyút, szennyeződést, sminket, szemfestéket.
  • Ezután egyszerre vidd fel a hidratáló arcpermetet és az olajszérumot amit már előzőleg összekevertél a tenyeredben.
  • Ne kapkodj és ne nyúzd a bőröd, ez a rutin akkor sem vesz el pár percnél több időt az életedből, ha szép, finom mozdulatokkal dolgozol.
  • Próbálj meg az érzésre koncentrálni, ahogy az ujjaid és a termék az arcbőrödhöz érnek, figyeld meg az illatokat. Élvezd azt a pár percet.

Arcápolási rutin hedonistáknak

Ha te azok közé tartozol, akik szeretik több termékkel és idővel kényeztetni bőrüket, hasonló a feladat.

  • Élvezd, figyeld meg, légy a jelenben.
  • Szánj kicsit több időt az arctisztításra. Miután átmasszíroztad az előző módon az arcod egész területét, beleértve a szemkörnyéket is, egy jó meleg vizes törölközőt helyezz az arcodra, finoman nyomogasd a bőrdre, élvezd a meleg levegőt és a kellemes illatokat. Légy tudatában, hogy most kitágulnak a pórusaid és a szennyeződés távozik a mélyebb rétegekből is. Ha kihűlt a törülköző, csak töröld át az arcod. Az arctörlést megismételheted az ismét átmelegített, nedves törölközővel.
  • Fújd be az arcod a hidratáló arcpermettel, itt is figyelj, ahogy a finom permet megérinti az arcod és megérzed a finom, lágy, friss-virágos illatokat.
  • Kombináld kedved szerint az olajszérumokat attól függűen, mit érzel, mire van bőrödnek akkor szüksége. Ehhez most kiváló lehetőség a superboost szépségcsomag, ugyanis az anti-ageing és a regeneráló olajszérum mellé az éjszakai olajszérumot ajándékba adjuk. Fontos, hogy az olajszérumokat mindig nedves bőrre/nedvességgel együtt vidd fel.
  • Mindezt kiegészítheted egy kis arctornával, apró, felfelé tartó masszázs mozdulatokkal is, melynek csodálatos hatása van nem csak az arcbőrre, de a lelkedre is.
  • Ha van arcrollered vagy gua-sha köved, használd bátran, kiváló párost alkotnak az olajszérumokkal.

Mindkét arcápolási rutinban, azon túl, hogy maximálisan hiszek a természetben és a termékeimben, nem is a mit, hanem inkább a hogyan számít. Add meg a módját. Lelj örömet abban, hogy magaddal foglalkozol, hiszen anyaként, háziasszonyként, dolgozó nőként olyan kevés alkalommal adatik meg. Tedd meg magadért, tedd meg a családodért!

Neked van rituáléd? Írd meg kommentben, inspiráljuk egymást!

Ha pedig szeretnél további érdekes tartalmakat kapni vagy értesülni egyedi kedvezményekről, ide kattintva tudsz csatlakozni a Perla klubhoz. Nyugi, nem spamelek, csak hasznos tartalmat küldök, melyeket sok szeretettel készítek, és csupán havonta 1-2 alkalommal.

Érezd jól magad a bőrödben!

Szeretettel: