Ha azt gondolnád, hogy a Perla tulajdonosaként kizárólag a megfelelő arcápolási készítményekben látom az egyetlen megoldást, ha anti-ageingről van szó, akkor tévedsz. Tudom, hogy magam ellen beszélek, de missziómnak tekintem, hogy minél több Nőnek segíthessek. Nem csak abban, hogy olyan arcbőrük legyen, amilyenről mindig is álmodtak, hanem hogy ez a tudatosság bekússzon mindennapjaikba, gyermekük ápolásába vagy a háztartás vezetésébe egyaránt. Én a holisztikus megközelítés híve vagyok, aminek „csupán” egy szelete a tudatos, célzott arcápolás. Természetesen egy nagyon fontos része, mert egy nem megfelelően megválasztott kozmetikummal, ugyanúgy romba dőlhet, amit addig szépen tudatosan az életmódunkkal felépítettünk és vica versa. Kenhetek magamra bármilyen készítményt, ha éjszakázom, dohányzom, feldolgozott élelmiszeren élek és állandóan stresszelek. Ezekből már gondolhatod is milyen egyéb tényezőkön múlik a szép, ápolt bőr. Most kifejezetten az anti-ageinget, ránctalanítást vesszük górcső alá, a kozmetikumokon túl.

Arcjóga

Kezdem a személyes kedvencemmel és szerintem a legizgalmasabbal. Tudtad, hogy arcunk területén több, mint 30 izom található? Szerkezetileg ezek is ugyanolyan izmok, mint bárhol máshol, tehát erősíthetőek, formálhatóak és ezáltal jobb tartásra késztethetjük őket. Mint minden izomnak, az arc izmainak is folyamatos és rendszeres „edzésre” van szüksége ahhoz, hogy szinten tartsuk, illetve fejlesszük. Az eredmény pedig bámulatos! Én még csak most ismerkedem a metodikával, végeztem egy alaptanfolyamot, de folyamatosan bővítem ismereteimet, mert hiszem, hogy ez egy nagyon fontos kulcs arcunk fiatalságának megőrzéséhez. Hívhatjuk arcjógának vagy arctornának, bár vannak különbségek, gyakorlatilag mindegy, hogy melyiket választod, inkább az oktató metodikája fontos. Eszközökkel vagy anélkül, kitartó gyakorlással már pár hónap után látványos eredményt érhetünk el. Sőt, bizonyos esetekben szinte azonnal az arctorna után. Ha belevágsz, ne feledd, a lényeg a rendszeresség! Nem gond, ha nem tudod minden nap csinálni, vagy ha csak naponta 5 percet tudsz rá szánni, a lényeg, hogy csináld egy héten többször kitartóan és az eredmény jönni fog.

Minőségi alvás

Egy sor érvet tudnék felsorakoztatni az alvás mellett, de nézzük most kizárólag a bőrre kifejtett hatását. Alvás közben termelődik a kollagén, ami segít megakadályozni, késleltetni bőröd megereszkedését. A kollagén felel bőröd rugalmasságáért. Szervezeted minél több kollagént termel, bőröd annál feszesebb, teltebb lesz. Egy New Yorkban praktizáló bőrgyógyász, Patricia Wexler, arra a következtetésre jutott, hogy ha csupán 5 órát alszunk éjszakánként, megduplázzuk az esélyét a ráncok kialakulásának a 7 órás alváshoz képest (tehát ha 7 óra helyett, csak 5 órát alszunk, kétszer annyi ráncunk lesz). Persze nagyon fontos megemlíteni, hogy itt is a minőség és nem a mennyiség számít, de a minimum 7 óra alvás mindenképpen javasolt! Sokkal többet ér egy jól időzített, minőségi, pihentető 7 órás alvás, mint egy zavart, rosszul időzített 9-10 óra. Fontos, hogy még 11 óra előtt feküdjünk le és alvás előtt két órával már ne nézzünk monitort, inkább lágy zenével, meditációval, olvasással, gyertyafénnyel, beszélgetéssel hangolódjunk a pihenésre.

Életmód

Ebbe a kategóriába több minden beletartozik; dohányzás, táplálkozási szokások, stressz. Mondanom sem kell, hogy mindhárom mennyire meglátszik a bőrön, ami ha nem figyelünk, fénytelenné, fakóvá, szürkévé és ráncossá válik a rendszeres dohányzás és stressz hatására. A nem megfelelő táplálkozás és a túl sok zsíros, feldolgozott ételfogyasztás pedig tisztátalan, egyenletlen bőrképhez vezet, erről sokkal bővebben írtam már ebben a cikkemben. A dohányzás mellőzése, a kiegyensúlyozott (növényi) táplálkozás üdévé teszi a bőrt. A stresszhelyzetek mellőzése és/vagy megfelelő kezelése, levezetése pedig kisimítja arcunkat. Biztosan hallottad már Te is, amikor valaki visszajön akár csak egy pár órás vagy napos pihenésről és azt a megjegyzést kapja: „Hú de kisimultál!”, vagy „Olyan kisimultnak tűnsz!”.

Káros sugarak

Biztosan hallottad már, hogy mennyire óvni kell bőrünket a nap káros sugaraitól és ez így is van. Ugyanakkor én híve vagyok, hogy élvezzem is az életet és ezáltal a napot, nem szabad rettegni vagy félelemben élni a napsugárzás miatt, de tudatosnak kell lenni ezen a téren is (ezt csak azért jegyzem meg külön, mert tudom, hogy most ez egy trend és sokan szó szerint rettegésben élnek a nap és a nap által okozott bőröregedés miatt).  Én egyszerűen imádom a napfényt, ahogy átjárja az otthonunkat vagy akár az egész testem, ugyanakkor nagyon is figyelnem kell világos bőrömmel (nem csak világos bőrűeknek kell figyelni, sőt!). 

Egy sor kutatás bizonyítja, hogy a bőröregedés első számú oka a napsugárzás, ami azért is nagyon alattomos, mert nem azonnal, hanem évek, vagy akár évtizedek múlva mutatkoznak bőrödön pigmentfoltokban, ráncokban, petyhüdtségben. Itt különösen fontos a megelőzés, mert utólagos kezelése szinte lehetetlen vagy óriási erőfeszítést igényel – előrehaladott állapotban, idősebb korban. Szerintem ezt már Te is tudod: déli órákban kerülni a napot, egyébként pedig kalappal, napszemüveggel ruhával árnyékolni az arc, nyak, dekoltázs területét, mert ezeken a területeken látszódnak leginkább az öregedés jelei és míg az arcon művi beavatkozásokkal persze lehet „segíteni”, az ernyedt, ráncos nyak vagy foltos dekoltázs már más tészta. Használj fényvédőt és ne feledkezz meg a kézfejedről sem, hiszen ez is a nyaki területekhez hasonlóan nagyon árulkodó tud lenni egy hölgy korát illetően – még ha az arcát tudja is manipulálni, a kézfejen lévő bőrt nem.

Külön kiemelném a szoláriumozást, mint rettentő káros szokást. Bár megmondom őszintén, nem tudom, hogy manapság léteznek -e egyáltalán szolárium szalonok vagy létezik -e még valaki, aki jár szoláriumozni. Fun fact, hogy a szüleimnek szoláriumszalonjuk volt még a 90-es, 2000-es években és sajnos én is sokat használtam… Rendkívül káros hosszú távú hatásai vannak nem csak esztétikailag, hanem összefüggésbe hozták a bőrrák kialakulásával is. Még az „újgenerációs” limitált sugárzású (0,3Watt/m2) szoláriumozás is olyan, mint ha délben az egyenlítőn állnál a sugárzó nap alatt. Teljesen felesleges és értelmetlen kockázat.

Folyadék

Nem győzőm elégszer hangsúlyozni a megfelelő mennyiségű- és minőségű folyadékfogyasztást! Mi számít megfelelő mennyiségnek és minőségnek? Naponta 2-3 liter tiszta, szűrt víz. Ezen felül jöhet minden más; a leves, a smoothie, a juice stb. És ez az igény is növekedhet attól függően milyen évszakban, milyen égtájon élünk, mennyit sportolunk stb. Azért is nagyon fontos, hogy tested elegendő mennyiségű tiszta vízhez jusson, mert tested több, mint 50%-a vízből áll. Szerveid alapvető működéséhez sok víz szükséges. A víz tehát belülről kifelé, azaz szerveidet éri el, tölti fel először, fokozatosan kifelé haladva, legvégül eléri a bőrödet. Ha nem fogyasztasz elegendő mennyiségű folyadékot, nem jut a vízből a bőrödnek, ezért bőröd kiszárad, mint egy mazsola. Igen, akár ennyin is múlhat.

People photo created by kjpargeter - www.freepik.com

Végezetül: légy kedves!

Szeretem a dolgokat a lelki oldalról is megközelíteni, hiszen ma már több oldalról is bizonyított és alátámasztott tény, hogy lelkiállapotunk milyen nagy mértékben befolyásolja egészségünket, de ennél tovább megyek; még a ráncainkat is! Nem kell Neked a legjobbnak lenned, de törekedj arra, hogy önmagadhoz képest a legjobb legyél. Az öregedés elkerülhetetlen, ez ellen nem is érdemes harcolni, Egyszer mindannyian megöregszünk és igen, ráncosak leszünk. De nem mindegy, hogy azok a ráncok miről árulkodnak. A ráncaid tükrözni fogják, hogyan élted az életed, morcosan, rosszindulattal, panaszkodással, vagy nyitottan, pozitívan, együttérzően és ami a legfontosabb; szeretetteljesen. És ez mind csak rajtad múlik! Íme egy pozitív példa, én ez utóbbi utat választom 🙂

Te mivel egészítenéd még ki a listát? Írd meg kommentben, vagy írj nekem üznetet (perla@perlaskincare.com), fordulj hozzám bizalommal kérdés esetén, örömmel segítek!

Ha pedig szeretnél további érdekes tartalmakat kapni vagy értesülni egyedi kedvezményekről, ide kattintva tudsz csatlakozni a Perla klubhoz. Nyugi, nem spamelek, csak hasznos tartalmat küldök, melyeket sok szeretettel készítek, és csupán havonta 1-2 alkalommal.

Érezd jól magad a bőrödben!

Szeretettel: